A sas leszállt...Svábföldön

A mai poszt apropóját a Mercedes Benz Museumba történő hétvégi látogatásom adja (egyébként a múzeum is eléggé adja!). 

Aki Stuttgart környékén jár, annak mindenképpen javaslom, hogy látogasson el ide, még ha nem is nagy szerelmese az autóknak (egyébként én sem tartom magam annak…). A hengerszámon, lóerőn és kW-on felül is rengeteg érdekesség, történet és pazar látvány fogadja a látogatót.

A kiállított modelleken felül egy tágabb kulturális és történelmi keretbe van helyezve az egész kiállítás, melyben mindenki megtalálhatja az őt leginkább érdeklő részeket (ehhez jön még az angol nyelvű audioguide…) úgyhogy ahogy láttam, a hölgyek és kisgyerekek sem unatkoztak a séta során. Mely séta nekem kb. 4 óráig tartott, de azért csak addig, mert a múzeum hatkor bezárt. Szóval kellemesen el lehet tölteni ott egy hideg téli délutánt :)

Mivel egy múzeumot nem lehet ’leírni’ ezért inkább csak pár érdekességet, említek meg, amik emlékezetesen voltak számomra.

 Mindenki ismeri a nagy közhelyet, hogy az autó feltalálása alapjaiban változtatta meg az ember életét. De fura érzés erre ott rádöbbenni, ahol ez az egész dolog elkezdődött.Azt ugye eddig is tudtuk, hogy egyszerre ketten találták fel az autót. Kis időkülönbséggel, egymástól függetlenül Karl Benz és Gottlieb Daimler (+Wilhelm Maybach) is megépítette a maga automobilját. A helyzet pikantériája, hogy a két feltaláló egymáshoz relatíve közel (kb. 100 kilométerre, ez német léptékben egyáltalán nem sok) élt, de sohasem találkoztak egymással. És ugye mindketten németek voltak, hmm…

Az univerzum (de legalábbis a Naprendszer) első autója

Archív felvételek alapján elég érdekes látvány volt egy múlt század eleji nagyváros közlekedése: lovaskocsik, kezdetleges automobilok, kerékpárosok és gyalogosok – természetesen mindenki arra ment amerre látott. Mivel így elég sok ember meghalt (többnyire gyalogosok) a törvényhozás rájött, hogy ez azért mégse lesz így jó és lassan kialakult a KRESZ.

Mercedes-Benz bicigli

A fenti képen látható kerékpár egy rövid ideig a Mercedes fő profilja volt: az első vh. után az embereknek egyszerűen nem volt pénzük autóra, ezért mintegy átmeneti termékként a Mercedes-Benz is átállt a lakosságot kiszolgáló kerékpárgyártásra (azt hiszem, még ma is gyártanak biciklit, bár ugye nem erről híresek elsősorban).

Végezetül egy tanulságos történet a Mercedes-Benz 300 SL nevű típusáról (lent látható, az ún. szárnyas Mercedes), amely korában (1955) a leggyorsabb autónak számított. A minden tekintetben formabontó újításokat tartalmazó jármű máig nagy népszerűségnek örvend a Mercedes (és autó-) fanatikusok körében. Talán a legkarakteresebb eleme a felül, szárnyszerűen nyíló ajtók. Ám, mint oly sok újítás, ez is kényszer hatására született: a nagy szilárdságtani igénybevétele miatt ugyanis olyan különleges, magasított elemeket kellett beépíteni, amely így kizárta a hagyományos ajtók elhelyezését. Így végül hosszas tervezés után kialakult a végső megoldás: a felfelé nyíló ajtók. Erre mondta utólag Alfred Neubauer, az autóajtó (milyen szép szó) tervezője: „Sehol nem írja, hogy egy ajtónak oldalra kellene nyílnia”.

Az a bizonyos modell és azok a bizonyos ajtók

De nem lövök le több poént, tényleg érdemes meglátogatni a helyet, nekem nagyon bejött!

evolúció két lépésben

Hát csoda, ha mindezeket látva még Janis Joplin is dalba foglalta a jó öreg négykerekűt a hippikorszak csúcsán?

Aggodalomra semmi ok, a blog nem szűnt meg :) Bár tény,hogy eddig nem dúskál bejegyzésekben. Ennek oka, hogy az utóbbi időben nem éreztem, hogy írnom kellene, erőltetni meg nem akarom a dolgot. Illetve amikor végre odaültem volna a gép elé, hogy fejlesszem egy kicsit, épp mindig akkor lassult be az internet elviselhetetlen sebességűre (micsoda véletlenek…). De elég a kifogásokból, jöjjön a lényeg.

Ebben a bejegyzésben egy kicsit közelebbről fogom bemutatni nektek a helyet, ahol lakom és időm túlnyomó részét töltöm: Waiblingent. A jó hír, hogy közben sikerült beszereznem egy tisztességes ’digitalkamera’-t, így talán élvezhető minőségű képekkel is szolgálhatok.

A város egy kb. 60 ezres német kisváros. Stuttgart vonzáskörzetébe tartozik, csakúgy, mint megannyi hasonló város a környéken. Az egész térséget egy ilyen sűrűn lakott gócnak mondanám, egymást érik a városok, de mégsem keltik a zsúfoltság érzetét. Nyilván Stuttgart a központja ennek a gócnak, de azért nem érzem azt, hogy bekebelezné a környéket (mint pl. Budapest esetében sokszor érezni). Ez valószínűleg azért is van így, mert a munkalehetőségek eléggé el vannak osztva a környéken. Ez elsősorban az autógyártást (Mercedes, Porsche ) és a különböző villamos-gépészeti ágazatokkal foglalkozó cégeket jelenti (Bosch, Stihl…). Így nem ritka, hogy a stuttgartiak ingáznak ki dolgozni, nem pedig fordítva (majd Stuttgartról is írok részletesebben egy későbbi bejegyzésben).

De már maga Waiblingen is több szétszórt városrészből áll, melyek nem kapcsolódnak szervesen egymáshoz, dombok, árterek, szántóföldek szegélyezik őket. Én a fő városrész egyik szélén lakom, az alábbi kilátás az utca végén tárul az ember szeme elé.

A képen látható középső ház tetőtéri lakrészét lakom :) 

Csendes kisváros, de mégis tele van élettel: ez látszott már akkor is, ha az ember egy kicsit sétál a belvárosban, amely egyébként egy hangulatos, régi városrészt is tartalmaz (Altstadt auf deutsch). Például pont tegnap volt farsang a városban, amely itt igen komoly hagyományokkal bír. Jó volt látni, hogy ez az egész várost megmozgatta, de még talán a környező városokból is jöttek páran. Egész családok, baráti társaságok és a kis óvodásoktól a kamaszokon át az öreg bácsikig tényleg mindenki beöltözik és kimegy az utcára ünnepelni. Úgyhogy volt itt minden, kék fénykardos Darth Vadertől kezdve rózsaszín hajú öregemberig, cicának festett anyuka és kutyának festett apuka a tündér kislányukkal… Elgondolkodtatott, hogy nálunk Magyarországon, miért nincsenek ilyen rendezvények ilyen kaliberű városokban? Pedig jó alkalom lenne arra, hogy az emberek előjöjjenek a ’lövészárkaikból’ és egy kicsit meginduljanak a ’frontbarátkozások’.

Az Altstadt mellett közvetlenül folyik a Rems folyó egyik ága, hatalmas, parkos területekkel. A víz sajnos sokszor ijesztően barna; ennek valószínűleg nem az iszap, hanem inkább a városi szennyvíz az oka.

A környék domborzata egyébként nem teljesen sík, inkább olyan dél-dunántúli, dimbes-dombos. Waiblingen jó része is egy völgyben fekszik (egyébként Stuttgarté is, de nyilván egy másik völgyben). Munkába menet ezen a völgyön szoktam átvágni, egyelőre gyalog, de amint kicsit jobb lesz az idő, bringára váltok.

A kutyasétáltatás mellet nagyon kedvelt szabadidős elfoglaltság errefelé a kerékpározás és az ún. nordic-walking (ez laikusként gyaloglást jelent, csak az ember sportosan öltözik fel és a kezébe fog két erre a célra gyártott botot). Én ennek a bot nélküli változatát szoktam űzni minden nap, munkába menet, kevésbé sportos öltözetben. De viccet félretéve itt tényleg sokan komolyan veszik a sportolást. 

 Végül következzék az óvárosról pár képp, zárásképp:

Huh. Hát ide is eljutottam, tudniillik hogy blogírásra adjam a fejem. Külső és belső késztetésre teszek így: külső, mert többen már várták/ajánlották, hogy írjak, mert az jó nekem is meg másoknak is. De már előtte is gondoltam rá, hogy majd esetleg írok, ha majd kint leszek.

Hát kint vagyok :) Röpke 10 órás vonatút után (mely tényleg röpkének tűnt a Railjet első osztályán) szombat este érkeztem meg Stuttgartba, ahonnan is tovább utaztam Waiblingenbe, ahol lakom és dolgozom. Ez egy kisebb, 50-60 ezres város Stuttgartól északkeletre, de az összeköttetés elég jó, 10 percenként jár az S-Bahn szinte a nap bármely szakában. De ez kell is, mert sokan járnak ki ide dolgozni, pl. a Bosch vagy a Stihl telephelyeire.
Szóval itt lakom, majdnem a város szélén egy kertvárosi övezetben, egy nagy családi házban.

Mivel a család java már kirepült a fészekből, a tulaj néni kiadja a felső két szintet, ő pedig a földszinten lakik. Nekem a tetőtéri lakrész jutott (mivel az volt szabad), amit már mondhatni megszoktam (otthon, koli...). A szobám kényelmes, tágas, jó érzés egy hosszú nap után hazatérni oda. A középső lakóval még nem találkoztam, de a néni nagyon kedves (és egyébként tud magyarul is...). Érkezésem utáni nap meghívott reggelire magához, kaptam tőle vacsorát is. Illetve a kutyájával, egy gyönyörű magyar vizslával reggeli közben 'lenyomtak' egy kisebb műsort. Volt ott vezényszóra forgás, hempergés, figurázás, éneklésszerű vonyítás, mint a cirkuszban. Természetesen a néni vezényelt.

Kutyák. Érdekes, hogy itt szinte mindeninek van kutyája, sétáltatják is őket rendesen, de kutyagumival még nem találkoztam. Németország. Lassan kezdem megszokni, hogy a városban szinte majd' minden autó Mercedes, Audi vagy Volkswagen, de mondjuk megértem őket. Én is inkább Pick szalámit veszek a Herz helyett ha tehetem...

A cégbe gyalog szoktam járni, ami kb. fél órás sétát jelent. A napom nagy részét ott töltöm, de mondjuk ez várható is volt :) Viszont így egyelőre nem sok időm maradt kirándulgatni, még Stuttgartban sem volt időm szétnézni. De ami késik, nem múlik. A cégről viszont, mivel szigorúan titkos dolgokkal foglalkozunk ott :) nem írhatok sokat.A munkakörülmények kellemesnek mondhatók, a közeg elég nemzetközi, de azért a morál amolyan németes, fegyelmezett. Munka közben nincs fészbuk meg egyéb rosszalkodás, mindenki dolgozni jár oda. Mint a mesében... Úgyhogy valószínűleg inkább az informálisabb élményeimről várhatók a jövőben bejegyzések, szösszenetek, de gondolom ez titeket is jobban érkel (leszámítva a pár vájtfülűt).
Errefelé egyébként farkasordító hideg van (amint a fent mellékelt ábra is mutatja), és kb. leesett fél méter hó az elmúlt 2 nap alatt. Csak errefelé takarítják is (finom kiszólás a budapesti hókotróknak). Na de viccet félretéve, ezt a jópofa farkas-motívumot az egyik szomszédos ház kerítéséről fényképeztem. A közelből való ez a kis fa-üvegház is (mindenki gyorsan rakja össze, hogy is értem ezt). Szerintem minden gyerek álma, a Bagolynak is ilyesmi volt a Százholdas Pagonyban. Valószínűleg majd fogok venni egy tisztességes fényképezőgépet, mert a mobilom sajnos csak ennyire képes. 

Azt hiszem nagyjából ennyit gondoltam kezdetnek. Azért lesz még dizájnosabb is a blog, de erre egyelőre még nem nagyon volt energiám. Bis bald!